Blog

Könyvfesztiválom jártam

Sziasztok!
Mint azt a cím is sugallja, ma (immár másodszorra) elmentem a Könyvfesztválra, ezúttal a nővérem és egy barátnőnk ársaságában. MOndanom sem kell, hogy fantasztikus volt! Na de haladjunk csak sorjában. 

(fent látható a "termés" az én részemről)

Amint megérkeztünk, a karszalagozás után rögtön megcéloztuk a Könyvmolyképző standját, (mert nincs fesztivál minimum egy VP nélkül,) ahol rögtön be is zsebeltünk három könyvet, nekem a Vaspróbát és a Hex Hall harmadik részét, aimt már nagyon régóta vártam, a nővéremnek pedig Böszörményi Gyulától a Rontásűzők első részét. Később egyébként ezzel álltunk be a sorba.:)

Összesen négy könyvet dedikáltattunk. (Egyet Böszörményi Gyula írt alé, még egyet On Sai, kettőt pedig Marék Veronika, mindegyik író nagyon közvetlen és kedves volt.) 

Mi sem terveztünk, hogy olyan borzasztóan sokat költünk, ám végül egyáltalán nem tudtunk ellenállni a rengeteg könyvnek, és együtt összesítve hét könyvet is bezsebeltünk, plusz én még csere útján a Lowoodi árvát is beszereztem, aminek nagyon örülök, ugyanis már régóta be akartam szerezni.

Idén külön odafigyeltünk arra is, hogy könyvjelzőket vadásszunk, ugyanis ez tavaly valamiért kimaradt. Most viszont sikerült, és már alig várom, hogy velük olvashassak.

Jelenleg túlteng bennem a lelkesedés, az a sok könyv csak úgy sugározta felém a pozitív energiákat, gy lehet, hogy nem tudok mindent száz százalékosan értelmesen megfogalmazni. 

(A kedvencem akkor is ez az ajtóra akasztható karton, amit a KMK standjánál lehetett beszerezni. Imádom.)

Itthon már megvolt a kötelező könyvfelavatási-szertartásom is, ami annyiból állt, hogy végigszagolgattam őket és beleírtam a nevemet mindegyikbe. (Kérlek, mondjátok, hogy más is csinálja ezt, és nem őrültem meg!)

Péksüti, bóklászás, vásárlás, emberek, standok, napsütés, élmény - ezzel a hét szóval tudnám jellemezni a mai napot. Ezer százalék, hogy jövőre is ott leszek!:)

 

 

 

Teljes cikk

A nagy visszatérés

Sziasztok!
Igen, tudom, már iszonyatosan régen nem írtam, de mostantól majd igyekszem rendszeresebben frissíteni a blogot, ígérem! Szombat környékén jön majd egy Könyvfesztiválos élménybeszámoló fotókkal és a hozzá tartozó book haullal, jövő héten pedig a Csütörtöki kerekasztal Keddi Kerekasztalként születik újjá, két okból:

1. kedden több időm van írni

2. alliterál.

Nemrég kiolvastam a "Fiúknak, akiket valaha szerettem" c. könyvet, erről kaptok egy külön bejegyzést/a moly.hu-s értékelésemet egy kicsit átfogalmazva.;)

A lényeg, hogy rendszeresen frissülök majd, új sorozatok indulnak, új rovatok, addig is tessék sokat olvasni!

E M

 

Teljes cikk

Cütörtöki kerekasztal #8 - az utolsó

Sziasztok!

MInt a címből is láthattátok, ez a csütörtöki kerekasztal utolsó része, legalábbis ebben a formában, mostantól egy kicsit máshogyan jönnek majd a bejegyzések. A mai témánk pedig a high fantasy.

Tudom, valószínűleg nem a megfelelő kifejezést használom, de én így hívom azokat a könyveket, amik a való világtól teljesen elvonatkoztatnak, és egy elképzelt univerzumban játszódnak. 

Számomra ebben a műfajban nagyon lényeges a világfelépítés. Lehet bármilyen jó a történet, ha a helyszín nincs rendben, minden sokkal kevésbé élvezhető, én legalábbis így látom. 

Ilyen példáulaz Árnyék és Csont. A sztorit magát szeretem, de elég ránéznünk a térképre ahhoz, hogy lássuk: töküres. Az ötlet maga eredeti, de én egy ilyen műfajbeli könyvtől már sokkal de sokkal többet várok. Pont azért jó a fantasy, mert ott még a legapróbb kavicsnak egy elhagyatott csermelyben is története van. Ezért lehet az ilyen világokat sokáig bővíteni: mert minden egyes apró részlet egy másik, el nem mesélt történetet sejtet.

Ezeket a könyveket ajánlom a témában:

És végül, bármennyit is szidtam, érdemes elolvasni, mert jó:

..... a sorozat nemsokára Keddi kerekasztalként folytatódik

Teljes cikk

Visszatértem!

Sziasztok!

Már tényleg rége, de nagyon-nagyon régen nem volt bejegyzés, és nem jövök kifogásokkal: lusta voltam, bocsánat mindenkitől. Most viszont többel is készülök mindenféle témában, szóval kövessétek a blogot.:)

Teljes cikk

Csütörtöki kerekasztal #7

Sziasztok! 

A mai témánk a sellők, szirének, meg minden hasonló.

Igezából a szirének egy egész más téma, mint a hableányok, de mivel ezt sok könyv egybemossa, gondoltam, én is ezt teszem. Én szeretek néha a víz alatti világban járni és látni a könyveken keresztül, ez egy egészen különleges olvasásélményt ad. Az egyetlen bajom, hogy ezeket az író/írónő nem írja le valami részletesen, ami odalent történik, legalábbis én eddig így tapasztaltam szinte az összes általam ismert, hasonló történettel. 

A következő könyveket ajánlom a témában:

Az első kettő a Szirénia öröksége c. sorozat (vagyis azt hiszem, trilógia) eddig magyarul megjelent részei.

A harmadik az Emily, a sellőlány. Ezt még régebben olvastam, nekem akkor nagyon tetszett. Hogyha ismersz egy kilenc-tizenegy éves lányt, aki szeret olvasni/meg akarja próbálni, ajánld neki bátran.:)

A negyediket szerintem nem is kell magyaráznom, ugyanis az emberek többsége tud a Roxfort tavában lakozó... hát, lényekről. Ha esetleg még nem olvastad a Harry Pottert, ajánlom, hogy sürgősen javítsd ki ezt az olvasó társadalom ellen elkövetett bűnt.

Az utolsó pedig a Percy Jackson sorozat második része, amiben tényleges szirének szerepelnek. Netán nem cseng ismerősen a név? Hát, nem akarlak megbántani, tényleg nem. Viszont ajánlom, hogy vonulj félre egy kicsit, valami csendes helyre, és gondolkozz el az életeden. Vagyis... igazából nem tudom, min kell még gondolkozni. Mégis, hogyan lehet Percy nélkül ÉLNI? Nem, jobb ötletem vn: egy sarok helyett inkább rohanj a legközelebbi könyvesboltba/könyvtárba/barátodhoz, és OLVASD! 

 

Köszönöm, ha végigolvastad, remélem, meghoztam valamihez a kedved.:)

E M

Teljes cikk

2015 összefoglaló

Sziasztok!

Rohamosan közeleg az újév, mindenki készülődik a bulira (vagy az otthon facebook-ozásra egész este), ám ilyenkor a könyvekről sem szabad ám megfeledkezni. Én pedig, mint minden blogger, megírom a 2015-ös év összefoglalóját.

Ebben az évben sok, eddig (számomra) ismeretlen szerzővel ismerkedtem meg. A kedvenceim:

- DAN WELLS, akitől a Részlegesek trilógiát olvastam idén. (Illetve a harmadik részt még csak most olvasom, de ez részletkérdés.) Szeretem, ahogyan összefűzi a szálakat, és ahogy a könyveiben fejlődnek a szereplők. 

- JANE AUSTEN, akitől ugyan  ég csak a Büszkeség és Balítéletet olvastam, máris nagy benyomást tett rám. A párbeszédek és a karakterek egyszerűen zseniálisak, viszont (kövezzetek meg nyugodtan), a romantika nekem a filmben egy kicsit jobban átjött.

- MARISSA MEYER, a Holdbéli Krónikák című sorozat szerzője. Sci-fi? Jöhet. Mesefeldolgozás? Jöhet. Mesefeldolgozás egy kissé posztapokaliptikus, de azért még sci-fi - s világban? JÖHET!

- És vegyük egybe az A betűseket: Anna Banks, Ann Aguirre és Alex Flinn írásmódja is magával ragadott.

Most pedig jöjjenek 2015 abszolút kedvencei:

Ami nem éppen regény, de nagy hatást tett rám, az Malala Juszufzaitól az Én vagyok Malala. Érdemes utánanézni.

Arra gondoltam, hogy inkább nem sorolom fel a beszerzett könyveket, helyette viszont megírom, milyen könyvek "vártak rám a fa alatt", ugyanis Karácsony után nem írtam semmi ilyesmit.

A regények a következőek: A Triton Anna Bankstól, az Angyalvágy Cynthia Handtől, az Altatódal (írója Sarah Dressen), és végül a Rómeó és Júlia vörös pöttyös kiadásban.:)

Ennyi lett volna ez a kis könyves összefoglaló a 2015-ös évről, remélem tetszett. MOndanám, hogy találkozunk jövőre, de elkéstem a bejegyzés befejezésével, és már Január elseje van, 2016. Mindenesetre remélem, hogy egy jó és boldog év lesz az idei.

BOLDOG ÚJÉVET MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!:)

E M

 

Teljes cikk

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! (Csütörtöki Kerekasztal Karácsonyi Különkiadás Könyvmolyoknak)

Sziasztok!

Ez a mai bejegyzés száz százalékosan a Karácsonyról fog szólni, ami, ugyebár, nem is meglepő. Először is, szeretnék minden Olvasónak boldog Karácsonyt kívánni. Remélem, mindenkinek jól telik ez az ünnep, amiért én személy szerint oda meg vissza vagyok. Mivel hó sajna nincs (nálunk legalábbis nem látok), ahhoz, hogy kellően karácsonyi hangulatba jöjjek, általában zene megy a háttérben.Az aktuális kedvenceim a következők:

Let it snow (igazából szinte mindegy, melyik előadásmódbn, Mary Did you know a Pentatonixtól, két disney channeles, az I love christmas és a Christmas soul, Santa Claus is comin' to town, a Last Christmas Laura Marano-s változata, All i want for christmas is you, Rudolph, That's christmas to me - ezekből össze is állítottam egy lejátszási listát, ha van kedvetek, hallgassatok bele.:)

www.youtube.com/watch?v=z8GHsb0j6LM&index=1&list=PL2kIdzwufl6nO3fDt_wWgIRZzRuXJ9pn1

A nővéremmel (@BeaFairytale) nemrég megnéztük a Karácsonyi csók c.filmet, és abszolút csak ajánlani tudom.

Persze, néha egy kicsit nyálas, de ennyi még abszolút belefér. Egyszerűen csak élveztem a filmnézést és azt, hogy nemsokára itt vannak az Ünnepek. (Feltették az egészet YouTube-ra, szóval igazán nem nehéz megtekinteni, ha tetán kedvet kapnál hozzá.) Külön tetszenek a szereplők, főleg a főhős barátnői.

Ha már film, akkor Austin és Ally - rajongóknak mondom, hogy bátran nézzék meg a harmadik évad Karácsonyi különkiadását, szerintem a legaranyosabb részek egyike. És ha már disney csatorna, akkor Frozen,és ha már Frozen: 

 www.youtube.com/watch?v=1APv9t_LyOY

Röstellem,de karácsonyi könyveket nem igazán tudok ajánlani, ugyanis, ha emlékezetem nem csal, még egyet sem olvastam, csak a Karácsonyi éneket olvasták fel nekem. Ajánlások?

Visszatérve a filmekre, ez most nagyon agyonhasznált lesz, de változatlanul állítom, hogy nincs Karácsony Reszkessetek betörők nélkül. Most meg is nézzük közösen, már nagyon várom. Ez azon kevés dolgok egyike, amiket egyszerűen képtelen vagyok megunni. (Ebbe a kategóriába tartozik még a Burok és a Tortilla is, ez pedig két nagyon különleges dolog.;) )

És végül, de nem utolsó sorban: Olvassatok sokat!:)

Mindenkinek még egyszer Boldog és Békés karácsonyi ünnepeket! (Mondtam már, hogy imádom az alliterációt?)

E M

 

 

Teljes cikk

Csütörtöki kerekasztal #5 - Star Wars-lázban égve

Sziasztok! Ez most csak egy gyors bejelentkezés lesz, az elmaradt Csütörtöki kerekasztal bepótlása. 

Térjünk is rá a lényegre: ma Staw Wars-os tejből ittam, az elmúlt héten, valahányszor gyaog mentem a buszmegállóba, az Auchanban apható Star Wars-figurák plakétját láttam, és ami a legjobb: a suli udvarán szembejött egy Darth Vader-maszkos alak. Egy szó, mint száz: MINDENKI várja ezt a filmet.

Tudom, egy kicsit elkéstem, ugyanis ma van a premier, de gondolom, akadnak mások is, akik nem rögtön nézik meg, hanem egy kicsivel később. (Én személy szerint kedden.)

És, mivel már rengeteg cikk íródott, illetve videó készült a témában, én csupán egyetlen dolgot fogalmaznék meg: ez a film epic lett. (Bocsánat, tudom, így jár az, aki nem tud rendesen magyarul.) Hogy epic fail, vagy epic win, az majd eldől, de így vagy úgy, élvezni fogjuk.

(Persze tudom jól; nincs mindenki oda érte, de ez engem a legcsekélyebb mértékben sem akadályoz a lelkesedésben.)

És a kép, amit már úgyis mindenki ismer:

Várós. Nagyon-nagyon-nagyon-NAGYON várós!:)

E M

Teljes cikk

Busz, Hirdetések, Ajándékok és Karácsony

Sziasztok!

Igen, tudom, röstellem, rég nem írtam. Na de majd most bepótolom!

Először is, szeretnék levelet írni a buszhoz. Nevet nem említek, nem is akarok senkit megsérteni, csak úgy általánosságban a Buszoz. Szóval.

"Kedves Busz!

Tudod, én igazán szeretlek téged. Veled sohasem unalmas az élet! Egyszer sem kell attól tartanom, hogy teljesen unalmas és átlagos reggel vár rám. Néha huszonháromkor jössz, néha harmincháromkor, de hát tudom, ez nem tőled függ. Neked köszönhetően már szinte egyszer sem szólnak le késésért, hiszen mindenki tudja: "A busz..." Mennyei érzés fagyoskodni a mínuszban, mikor a hidegtől görcsbe rándula hasam. Imádom, amikor új barátságok szövődnek a tíz-húszperces várakozások és az autóutak közben, amikor megunjuk a várakozást. De csak ma szereztél nekem igazán különleges élményt, amikor több, mint negyven pervet késtél. De ez még semmi, nyugalom, kapsz egy órát karácsonyra."

De térjünk is rá a bejegyzés igazi témájára: a karácsonyra! ÉS ezzel kapcsolatbanegy állandóan felmerülő feladatra: az ejándékokra. MIndegy, hányszor határozzuk el, hogy jövőre mér szetemberben elkezdünk készülni, végül úgyis marad legalább 1-2 ajándék, ami nem készül el, csak az utolsó pillanatban. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a karácsonyt és a kézzel készített ajándékokat. Így, egyszerre. Ebben a bejegyzésben a kedvenc utolsó perci, egyszerű, jópofa, vagy éppenséggel finom ötleteimet (és máshonnan származó ötleteket) gyűjtöttem össze. (A képek a Pinterestről származnak, ha valaki szeretné, adhatok meg linkeket.)

1.CSOKI

 (nekem ez a kanalas is bejön)

Mármint természetesen nem boltban vásárol csokoládé szimplán odaadva, hanem félig-meddig házi készítésű. Ebből a legegyszerűbb változat az, ha megolvasztasz csokit, majd szilikon sütőformába (a pontos nevét nem tudom) öntös, aztán pedig a tetejére szórsz egy kis cukorszórást. Persze tehetsz bele kókuszt is, én úgy csináltam. ENnél bonyolultabb változatok is léteznek, de ez is nagyon finom. ÉN ezt így önmagában még nem adnám egy nekem fontos és jól ismerr embernek, viszont egy fülbevaló mellé például tökéletes lehet. És ezzel el is érkezünk a következő javaslathoz:

2. FÜLBEVALÓ

Ehhez sem kell ezermesternek lenni, elég egy kis drót, gyöngy és kitartás. A lehetőségek száma végtelen, csak vennetek kell fülbevalót "üresen" (ha létezik ilyen kifejezés), azután pedig olyan dolgokkal díszíteni fel, amiről úgy gondolod, tetszene annak, akinek adni szándékozod.

3. TESTRADÍR

Ez is egy olyan ajándék,aminek főleg egy lány örülne, de igazából nem is tudom.... Én ezt egy FollowAnna videóban láttam, szerintem nagyon jópofa ötlet. Nem is kell hozzá más, csak cukor, olívaolaj és valamilyen illatosító, pl. aroma. Ezeket össze kell keverni egy szebb befőttesüvegben, majd valami mással együtt odaadni. Szerintem az a legjobb, ha más, hasonló "termékeket" is teszünk mellé, pl. egy fürdőbombát, aminek a receptje szintén megtalálható több helyen az interneten. ÍGy egy egész kis szépségápolási szettet állíthatunk össze saját készítésű dolgokból.:)

4. EGYEDI BÖGRÉK

DIY Coffee Mugs = 4 store mugs + sharpies + oven (350 for 30 mins) you can do this with plates too!:

eNNEK RENGETEG KÜLÖNBÖZŐ MÓDJA VAN, ÉS SZERINTEM EGY ARANYOS, EGYEDI BÖGRÉNEK MINDENKI ÖRÜL. És ezt most sikerült nagybetűvel írnom. Bocs, srácok, ezt már nem javítom ki.

Ennyi lett volna mára, és mi ez a sok hirdetés a neten?: Vagy csak nekem van ilyen pechem? MIndegy is. A lényeg, hogy remélem, segítettem, és mindenkinek előre is boldog karácsonyt!:)

E M blogger

 

 

 

Teljes cikk

Csütörtöki kerekasztal #4

Sziasztok!

A mai témánk a mesefeldolgozások.

Aki figyeli a könyves megjelenéseket, az láthatja, hoogy mostanában (szerencsére) csak úgy özönlenek az ilyen típusú történetek. Ez pedig vagy bejön, vagy nem. Én személy szerint szeretem újra átélni a gyerekkorom meséit, csak éppen regény formájában. A legtöbb meseátirat, amit eddig olvastam, kifejezetten tetszett. Egyik kedvencem a Bűbájtalan, amit csak második része, a "Tükröm, tükröm" múlt felül. (Nem tudom, emlékeztek-e rá, de meg is említettem a "Legjobban várt őszi megjelenések" c. bejegyzésemben.) Egyébként ebben van az egyik kedvenc romantikus jelenetem is. (Hmmm... ez bejegyzésgyanús.) 

Jöjjenek hát az ajánlók:

A szépség és a szörnyeteg New York-ban? Ez már jól hangzik. ELolvasva pedig csak fokozódik az élmény.

Nagyon-nagyon remélem, hogy a sorozat többi részét is kiadják magyarul (eddig ugyebár csak az elsőt és a másodikat tudtam elolvasni). Beleőrülök, ha még sokat kell várni rá...

Azt hiszem, őt már be sem kell mutatnom. 

 

Ezt a könyvet már visonylag régen olvastam, így csak sejtéseim lehetnek, hogyan viszonyulnék hozzá ma. Akkor mindenesetre tetszett, ajánlom mindenkinek, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik.

 

 

 

 

 

 

Teljes cikk