Alex Flinn: Csók, pont jókor
Ez a könyv olyan... cuki. Valahogy ez az első szó, ami beugrik róla. Na de kezdjük is az elején.
A történet röviden:
Talia, az elátkozott hercegnő sorsa a boszorkány tervei szerint alakult. Megszúrta az ujját egy órsóval, azután mély álomba szenderült. Háromszáz évvel később fényes páncélú lovag helyett Jack jön, egy kábe teljesen átlagos srác, aki, bár megcsókolta a hercegkisasszonyt, semmi kedve magával cipelnie Amerikába. Ez az egész az ő kapcsolatukat mutatja be, olyan... édes keretek között. (Éljenes az értelmes metaforák.)
Véleményem:
Hol is kezdjem. Mondjuk ott, hogy ez egy tökéletes nyári olvasmány. Aranyos, könnyen fogyasztható, néha tanulságos, néha szép, és a vége fele még egy csavart is felvonultat, amit igazán nem néztem volna ki belőle. Ritkán olvastam, de ha egyszer elkezdtem, le se tudtam tenni.
Az egyik dolog, ami miatt nem közepesre értékelem, az Talia. Persze, elkényeztetett, és egy kicsit beképzelt, és mégis: olyan meglátásai voltak a modern világgal kapcsolatban, amik néha engem is elgondolkoztattak. A változó szépségideál, az unalom fogalma, ezek mind belénk épültek, ennek a karakternek mégis sikerül rábírni minket arra, hogy egy kicsit kiszakadjunk belőlük.
Ami még kifejezetten érdekes és szórakoztató, az Talia és Jack kapcsolata. Hogy miért? Mert... nem szokványos. Semelyikük sem tökéletes, és eleinte még önmagukban sem biztosak, nemhogy a szerelmükben, mégis végigcsinálják, mégis összatartanak, mégis... nem is tudom. Segítenek egymásnak kitartani amellett, amit szeretnek.
De ami miatt igazán jó ez a könyv, legalábbis szerintem, az... SPOILER a főgonosz. Igen, én is láttam mér a Demónát. Rengetegféleképpen lehet motivációt találni neki és lerántani egy kicsit a realitás talajára, mégis, ez a megoldás az egyik kedvencem. Ami azt illeti, még csak nem is kifejezetten zseniális ez a fajta múlt. És mégis, valahol szomorú, megérintő, és habár nem kap elég jelentőséget, szerintem lett volna még szufla (vagy hogy is mondják) ebben a konfliktusban. SPOILER VÉGE
Végül is megérte elolvasni, kikapcsolt, megmosolyogtatott, szép volt, jó volt, jöhet a következő!
Kedvenc szereplőm:
Malvolia. Érti, aki olvasta, aki meg nem, az olvassa el, és megérti.:)
Ennyi volt mára a kritikám, kicsit rövid lett, de... egyszerűen nem tudok többet mondani erről a könyvről. Cuki, és kész. (Minden valaha volt irodalomtanár forog a sírjában.)
E M